Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádat emeltek Princz ellen: harminchat milliárd hiányzik

Vádat emeltek Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és a bank hat más egykori vezetője ellen, összesen 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője csütörtökön.


Dátum: 2003-06-26 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:08.879896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bírósághoz benyújtott vádirat nem konkrét ügyleteket ró a vádlottak terhére, hanem "azt az 1995-1997 közötti döntéssorozatot, melynek célja a tulajdonosok és a bankfelügyelet megtévesztése volt" - fejtette ki Ihász Sándor, az Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának vezetője.

A vádlottak társtettesként, azaz egymás cselekményéről tudva fedték el a bank valóságos helyzetét. A pénzintézetet "szándékosan jól működőnek tüntették fel, holott elmaradt a céltartalékképzés" - mondta az ügyész.

A bank nem kívánt részt venni az állami bankkonszolidációban, a 23,5 milliárd forintnyi kétes követelésállományt pedig "expanzív, mindenáron növekedésre törekvő betétgyűjtési politikával kívánta ellensúlyozni". "Ám a betétesek pénzét nem tudták magas kamatra kihelyezni" - magyarázta az ügyész.

Mindennek eredményeként a Postabank saját tőkéje 1995-1997 között 9,7 milliárd forintról mínusz 2,4 milliárd forintra csökkent, továbbá végrehajtottak egy 17 milliárd forintos tőkeemelést. Emellett a pénzintézet kapott 12 milliárd forintnyi kormánygaranciát, illetve a bankpánik során kivett betétek 5 milliárd forintos veszteséget okoztak.

Az ügyészség összesen 36,1 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt ró a hét vádlott terhére - mondta Ihász Sándor.

Princz Gábor és társai az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket - tette hozzá.

A hűtlen kezelés vádban szereplő minősített esete 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A vádlottakat egyébként a fél évtizede tartó eljárásban ez év tavaszáig egy kisebb súlyú gondatlan gazdasági bűncselekménnyel gyanúsították, melyért legfeljebb két éves szabadságvesztés szabható ki.

Ugyanakkor a Princz Gábor és társai elleni ügyben a vádhatóság bizonyítékok hiányában megszüntette az eljárást a Postabank két egykori könyvelője ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek