Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Az első negyedévben lezárulhatnak a tárgyalások

A kormány reményei szerint az idei első negyedévben lezárulhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a Magyarországnak nyújtott biztonsági hálóról - mondta csütörtökön Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy német rádióinterjúban.


Dátum: 2012-01-19 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:12.124046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA berlin-brandenburgi közszolgálati műsorszóró társaság (rbb) Inforadio nevű csatornáján sugárzott interjúban az államtitkár hangsúlyozta: "Magyarország továbbra is képes finanszírozni az államadósságát a piacról". Hozzátette: a finanszírozás "természetesen a kamatok mértékétől függ".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Arra a műsorvezetői közbevetésre reagálva, hogy jelenleg 10 százalék körüli kamattal kelnek el a magyar állampapírok, Cséfalvay kérdéssel válaszolt: mekkora lenne az olasz állampapírok hozama, ha az Európai Központi Bank (EKB) nem vásárolná meg az olasz papírokat? Kifejtette: Magyarország nem tagja az euróövezetnek, ezért nem számíthat az EKB állampapír-vásárlásaira, kaphatna viszont egy biztonsági hálót az IMF és az EU segítségével, és így csökkenhetnének a kamatok.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy az idén is a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatt tartsa az államháztartás hiányát. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy tavaly csupán egyszeri intézkedések árán sikerült teljesíteni a deficitcélt, a szerkezeti hiány pedig jóval a 3 százalékos tűréshatár felett van, az államtitkár megjegyezte, hogy az egyszeri bevételekkel szemben egyszeri kiadások is álltak bőven, áfa-visszatérítésre például a GDP 0,9 százalékának megfelelő összeget kellett fordítani, és az egyszeri tételektől megtisztított mérleg 2,8 százalékos hiányt jelez.', '']

Kapcsolódó elemek