Navracsics: Megkezdődött a konzultáció a járásokról
A járások száma 168, hét fővárosi körzet lesz, ezen nem lehet változtatni - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben az MTI-nek
Dátum: 2012-01-19 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:12.475076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A tárcavezető, aki egy turisztikai rendezvényen vett részt, hozzátette: megkezdődött a konzultáció a járásokról, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján január 29-ig jelezhetik a települések, ha a tervezetthez képest más járáshoz akarnak tartozni.
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Ez a járások számát nem érinti, a 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban megyében egy másik járást kell megszüntetni" - magyarázta a miniszter.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Megjegyezte: sorolhatná, hogy az országban hány város szeretne a tervezetten felül járásszékhely lenni, de "a pénz is véges, nekünk az a célunk, hogy hatékony rendszert hozunk létre. (...) Az államigazgatásban a hatékonyság az elsődleges szempont" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.', '']