Az osztrák alkancellár Martonyival és Orbánnal tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel folytat pénteken megbeszéléseket Budapesten Michael Spindelegger osztrák alkancellár, külügyminiszter.
Dátum: 2012-01-20 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:15.769071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a magyar kormányfő és az osztrák vendég a tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tart. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a látogatás középpontjában az áll, hogy az Európai Bizottság kedden három ügyben is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítottak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A néppárti (ÖVP) Michael Spindelegger tavaly április óta tölti be az alkancellári posztot a szociáldemokrata párt (SPÖ) és az ÖVP alkotta nagykoalícióban, és a kormány hivatalba lépése, 2008 decembere óta vezeti a külügyi tárcát. A politikus egyúttal az Osztrák Néppárt elnöke.', '']