Dönthetnek a BKV finanszírozásáról
Döntés születhet a BKV finanszírozásáról a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésén, miután a múlt szerdára tervezett, elnapolt rendkívüli közgyűlés után Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor és György István főpolgármester-helyettesek újra benyújtották az erre vonatkozó előterjesztésüket.
Dátum: 2012-01-20 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:18.717056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA budapest.hu-n olvasható dokumentum több ponton is változott az egy héttel korábbi verzióhoz képest. Így a határozati javaslatok között megjelent, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat, kikerült viszont a jegyáremelés lehetősége.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Döntés születhet arról is, hogy a főváros 9 milliárdos tulajdonosi kölcsönt biztosít a cégnek április 30-i visszafizetési határidővel, valamint további 6 milliárdos közszolgáltatási ellentételezést fizetnek a BKV-nak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az előterjesztés bemutatja a BKV helyzetét, a megtett hatékonyságjavító intézkedéseket, és elemzi a fővárosi hatáskörben megtehető lépéseket is.', 'Hét új P+R parkolót alakítana ki a BKK', 'Hét új P+R (park+ride) parkolót alakítana ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosban, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésén.', 'A BKK honlapján is olvasható előterjesztés szerint HÉV- és metróvonalak mellett építenének P+R parkolókat 2013-tól. Új parkolási lehetőséget biztosítanának a 2-es metró Pillangó utcai és Örs vezér téri állomásánál, az 5-ös (szentendrei) HÉV békásmegyeri és kaszásdűlői megállójánál, a 6-os (ráckevei) HÉV közvágóhídi végállomásánál, a 7-es (csepeli) HÉV csepeli végállomásánál, illetve a 8-as és 9-es (cinkotai, gödöllői) HÉV cinkotai megállójánál.
\xa0\xa0\xa0
Az előterjesztés szerint Budapesten ma csak 4.600 P+R férőhely áll rendelkezésre, holott a hasonló adottságú nyugat-európai városokban ennek a négy-ötszöröse található; a férőhelyek egy része a belső kerületekben van, ezért szükséges a fejlesztés. Jövőre a tervek szerint 1005 új és 235 korszerűsített P+R férőhely jön létre 1,1 milliárd forintból.
\xa0\xa0\xa0
Az Örs vezér téren, illetve a Pillangó utcánál egy vonaljegy vásárlásával lehet egy napra igénybe venni a szolgáltatást, a többi parkoló használata ingyenes lesz.\xa0A BKK jelezte: további P+R parkolók építését tervezik a metróhálózat fejlesztésével párhuzamosan, illetve tárgyalásokat kezdeményeznek a kötöttpályás közlekedéssel jól ellátott városszéli bevásárlóközpontok parkolóinak használatáról is.', 'Egységes naptárban kezelné a sporteseményeket a főváros', 'Egységes Budapest Sportnaptár kialakítását javasolja a főváros vezetése; az elektronikus rendszerben a verseny- és szabadidősport események is szerepelnének. Csomós Miklós oktatási és kulturális területért felelős főpolgármester-helyettes javaslatáról jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.', 'A sportnaptárban a fővárosi versenyek, mérkőzések szerepelnének sportágankénti lebontásban, az időpont és a helyszín feltüntetésével. A tervek szerint a rendszerben helyet kapnának az olimpiai és nem olimpiai sportágakat is, de olyan szabadidős sportágak is elérhetőek lennének az oldalon, amelyek nem tekintenek vissza nagy múltra, de népszerűek és gyorsan terjednek. Utóbbira a nordic walkingot említi példaként a javaslat.
\xa0\xa0\xa0
A naptár feltüntetné azokat a helyszíneket (csarnokokat, pályákat) is, ahol szabad kapacitás van. Ezeknél jeleznék a kapcsolattartókat és a bérleti díjakat is.
\xa0\xa0\xa0
A rendszer működtetése a Budapesti Sportszövetségek Uniójának feladata lenne, amely a nemzeti- és budapesti sportszövetségek információi alapján folyamatosan frissítené az adatbázist.', 'A sportinformációs rendszer kialakításának és idei működtetésének költsége az előzetes becslések szerint 3 millió forint, 2013-tól pedig évi 2,4 millió forintba kerülne.', 'Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés szerdán megszavazza a javaslatot, a rendszert április 30-i határidővel kellene létrehozni.']