Milliárdos út- és szennyvízberuházás Nógrád megyében
Szennyvízelvezetésre nyert pályázatot közösen öt pásztói kistérségi falu - tájékoztatott Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2012-01-20 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:19.067687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tBecsó Zsolt, a terület fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón ismertette: a Környezet és Energia Operatív Program irányító hatóságának döntése értelmében megvalósulhat Héhalom, Szirák, Palotás, Egyházasdengeleg és Kisbágyon szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházása, a pályázat 1 milliárd 865 millió forint támogatásban részesült.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A képviselő közölte, a dél-nógrádi az a térség a megyében, ahol ez lesz az első szennyvízelvezetési projekt az utóbbi húsz évben, Pásztótól délre egyedül Kozárd község csatornázott.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A képviselő arról is tájékoztatott, hogy 994,5 millió forintból 13,5 kilométeren épül meg út Szarvasgede, Csécse, Ecseg és Kozárd között, ezzel áldatlan útállapotokat számolnak fel. Az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében zajló beruházás magában foglalja majd buszöblök építését, csomópontok, átereszek kialakítását, hidak építését és az út vízelvezető rendszerének felújítását is - tette hozzá.', '']