Ha megkeresés érkezik, kész tárgyalni a főváros március 15-éről
A Főpolgármesteri Hivatal fenntartja a korábbi közleményét, amelyben rögzítette, nem kívánja megakadályozni, hogy az "Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért" civil szerveződés 2012. március 15-én demonstrációt tartson az Erzsébet híd környékén - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal pénteki közleményében.
Dátum: 2012-01-20 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:25.240854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA jogi szabályozás szerint, ha egy szervezet demonstrációt jelent be a rendőrségnek, olyan helyszínt érintően, amelyre a közterület tulajdonosa érvényes közterület használati engedélyt adott ki, akkor ezt - a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó kezdeményezést - a rendőrség elutasítja.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Jelen esetben azonban, amennyiben a rendezvény szervezőitől megkeresés érkezik a közterület-használati megállapodással rendelkező Főpolgármesteri Hivatalhoz, készek vagyunk arra, hogy a részletekről tárgyalást folytassunk - zárul a közlemény.', '']