Devizahitel: az állam segíti a közszféra dolgozóit + videó
A kormány pénteki ülésén döntött arról, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-01-20 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:25.981445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar állam elkötelezett a közszférában dolgozók devizahelyzetének megsegítésében - hangsúlyozta a kormányszóvivő, aki arról tájékoztatott, a kormány pénteki ülésén döntött arról, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak.
Giró-Szász elmondta, a havi törlesztőrészletek pontos megállapításához szükséges modellszámítások - amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgoz ki - hamarosan a munkaadókhoz kerülnek, a munkavállalók pedig náluk érdeklődhetnek.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntött a kormány arról, milyen segítséget ad azoknak az állami alkalmazottaknak, akik devizahitellel rendelkeznek. Elmondta azt is, hogy az ezt tartalmazó levelet pénteken vagy szombaton elküldi mind a 70 ezer állami alkalmazottnak, akik jelezték igényüket az állami segítségre.
Orbán Viktor tavaly december 25-én már fordult levéllel a közszolgálatban dolgozókhoz, hogy felhívja a végtörlesztés lehetőségére az érintettek figyelmét. Ebben a dokumentumban a miniszterelnök azt jelezte, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez.