Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Greenpeace: a NAÜ-jelentés megerősítette a gyanút

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) az április 10-11-i paksi üzemzavarral kapcsolatban végzett vizsgálata és jelentéstervezete megerősíti a gyanút a felelős vállalati és hatósági vezetők büntetőjogi, munka- és polgári jogi felelősségéről - áll a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezetnek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.


Dátum: 2003-06-26 20:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:10.156484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédő szervezet hangsúlyozza: a nemzetközi ügynökség szerint sem járt el megfelelő gondossággal a döntések meghozatalakor a vállalat, illetve az engedélyező hatóság. A tisztítótartály, illetve annak használata nem felelt meg a NAÜ szabványainak.

A Greenpeace felháborítónak tartja, hogy miközben az atomenergia veszélyeire a közvéleményt figyelmeztető aktivistákat bűnözőként kezelik, továbbra sem kezdődött meg az atomerőmű vezetőinek felelősségre vonása - írják a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek