Melegítőt kapott a Fradi kistestvére
Pólót és melegítőt kaptak a Józsefvárosi-Orczy Focisuli kis focistái szombaton. A Magyar Bajnoki kézilabda mérkőzés előtt, a FŐTÁV-FTC Kézilabda Arénában kapta meg a feliratozott melegítőket és pólókat az a húsz, hátrányos helyzetű gyermek, akik Pindák László csapatában játszanak. A kis tehetségek hetente kétszer edzenek az Orczy-park pályáján, mostantól már egyforma öltözetben.
Dátum: 2012-01-21 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:32.758201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A józsefvárosi kis focistákat a Fradi kistestvérnek fogadta, így szombati mérkőzés előtt a Fradi Női kézilabdázóitól kapták meg az ajándékot, míg az edző, Pindák László Kökény Beatrix válogatott és a Fradi Európa bajnok kézilabdázójától valamint Kocsis Mátétól, Józsefváros polgármesterétől vehette át saját melegítőjét.
Pindák László közel hat éve kezdte maga köré gyűjteni a VIII. kerületben csellengő, hátrányos helyzetű gyerekeket. Ma 20 roma gyerek jár hozzá, hogy focizzanak az Orczy-park sportpályáján. A kis diákok sikert sikerre halmoznak, miközben nem csak focizni tanulnak, hanem rendet, fegyelmet is. Nehéz anyagi helyzetük miatt azonban meglehetősen hiányos és télen hideg volt a felszerelésük. Kocsis Máté és a Fradi ajándékának köszönhetően már télen sem kell fázniuk a pályán.