Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron: mederrendezés önkormányzati támogatással

A tervek szerint haladnak a Rák patak 2,2 kilométer hosszú belterületi szakaszának mederrendezési munkálatai. A 176 millió forintos beruházás kiemelt célja, hogy csökkentse a vízkárok lehetőségét ezáltal is nagyobb figyelmet fordítva a személy- és vagyonvédelemre.


Dátum: 2012-01-21 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:33.099779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mágel Ágost, a Városfejlesztési bizottság elnöke és Rádonyi László önkormányzati képviselő a Rák patak mederrendezésével kapcsolatos részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatón számolt be.

Mágel Ágost elmondta: azért kezdeményezték a partszakasz mederrendezését, mert ezzel évtizedek óta fennálló súlyos gondját oldották meg a környéken lakóknak. A Rák-patak belterületi szakasza lakott, beépített területek között halad, ahol fontos feladat az anyagi károk, valamint a balesetveszély megelőzése. 2002. és 2009. között a tűzoltóságot 222 alkalommal riasztották a Rák-patakhoz. A tűzoltóság statisztikájából is jól látható, hogy a patak magas vízállás esetén több alkalommal is problémát okozott az ott élőknek. A beruházás kiemelt célja tehát a különböző vízkárok lehetőségének csökkentése.

A teljes cikk a fidesz.sopron.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó elemek