Selmeczi: Köszönet illeti meg a civil összefogást
A magyar embereket, a civil összefogást köszönet és elismerés illeti meg méltóságteljes, fegyelmezett kiállásáért - írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője vasárnapi közleményében, melyben a civilek által kezdeményezett szombati budapesti Békemenetre, illetve az MSZP szombati és vasárnapi közleményeire reagál.
Dátum: 2012-01-22 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:37.989573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP vasárnapi - névvel sem vállalt - közleménye szánalmas vergődésre utal egy nappal azután, hogy minden eddiginél nagyobb tüntetés zajlott le Magyarországon, melyen 400 ezer magyar állt ki országa és a kormány mellett - olvasható a közleményben.
Az MSZP mai produktumát talán csak Török Zsolt szánalmas esti reagálása múlta alul színvonalban. A magyar embereket, a civil összefogást köszönet és elismerés illeti meg méltóságteljes, fegyelmezett kiállásáért - fogalmaz közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.