Szarka Attila a régi-új polgármester Árpádhalmon
Újra polgármesternek választották a Csongrád megyei Árpádhalmon Szarka Attilát (Fidesz) - közölte a Simonné Kürti Katalin megbízott körjegyző vasárnap este az MTI-vel.
Dátum: 2012-01-23 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:38.635344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négytagú képviselő-testület három tagját szintén újraválasztottak a lakosok. Simonné Kürti Katalin tájékoztatása szerint a választásra jogosult 456 lakosból 276-an jelentek meg az egyetlen szavazókörben; a voksok egy kivételével érvényesek voltak. Szarka Attila 107 szavazattal nyerte el ismét a polgármesteri tisztséget. A második helyen Froman Róbert (független) végzett 94 szavazattal, őt a korábbi alpolgármester Varjú Pálné (független) követte 69 szavazattal, Lantos Zoltán (független) pedig 5 szavazatot kapott.
A négy képviselői helyre tízen pályáztak. A megválasztottak közül hárman korábban is képviselő-testület tagjai voltak, köztük Varjú Pálné is, illetve most jutott be a testületbe a korábbi polgármester Froman Róbert, aki több cikluson keresztül vezette már a községet. Valamennyien független jelöltek. Az 532 lakosú település képviselő-testülete tavaly októberben oszlatta fel magát, miután az alpolgármester bejelentette, hogy megrendült a bizalom a polgármesterben.