Bush: mondjon le a libériai elnök
George Bush amerikai elnök csütörtökön felszólította Charles Taylor libériai elnököt, hogy a további vérontás elkerülése érdekében mondjon le a polgárháború sújtotta nyugat-afrikai ország élén betöltött tisztségéről.
Dátum: 2003-06-27 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:11.059188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Egyesült Államok határozottan támogatja a június során aláírt tűzszüneti megállapodást. Taylor elnöknek távoznia kell, hogy országa elkerülje a további vérontást" - jelentette ki az elnök csütörtökön elhangzott beszédében, amelyben kormányzatának Afrika-politikáját vázolta fel a regionális konfliktusoktól a fejlesztés kérdésein át az AIDS elleni küzdelemig. George Bush július 7-12. között körutat tesz Afrikában, amelynek során ellátogat Szenegálba, a Dél-Afrikai Köztársaságba, Botswanába, Ugandába és Nigériába.
Az elnök beszédében nem adott választ arra a brit javaslatra, hogy az Egyesült Államok küldjön katonákat Libériába és álljon egy nemzetközi békefenntartó erő élére, amely érvényt szerezne a tűzszüneti megállapodásnak. Brit érvelés szerint Libéria esetében elsőként az Egyesült Államok jöhet szóba erre a feladatra, mivel az országot a XIX. században felszabadított amerikai rabszolgák alapították.
Bush nem reagált Kofi Annan ENSZ-főtitkár azon felvetésére sem, hogy növeljék a Kongói Demokratikus Köztársaságban az ENSZ békefenntartóinak a számát. Az elnök kijelentette, hogy támogatja az afrikai kormányokat békefenntartó erők megteremtésében. Úgy vélte, hogy hosszú távon afrikaiak fogják fenntartani a békét a földrészen. Arra szólította fel a kongói polgárháborúba belekeveredett térségbeli államokat, hogy segítsék a kongói nemzeti hadsereg megteremtését és az átmeneti kormány megalakítását. Az amerikai elnök közölte, hogy különleges megbízottja, John Danforth szenátor két héten belül visszatér Szudánba és a szembenálló polgárháborús feleket átfogó békemegállapodásra fogja ösztökélni.
Az elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 100 millió dollárral segíti a kontinensen a harcot a nemzetközi terrorizmussal szemben. Az összeget washingtoni értesülések szerint arra fordítják, hogy megszilárdítsák öt kelet-afrikai ország, Kenya, Etiópia, Dzsibuti, Uganda és Tanzánia légi és tengeri kikötőinek a biztonságát, megerősítsék határőrizetét, illetve számítógépes adatbázisainak a védelmét. Kelet-Afrikában az al-Kaida hálózat 1998-ban követte el első terrortámadását: az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen egyidejűleg végrehajtott robbantásos merényletben 224 ember lelte halálát.
MTI - fidesz.hu