Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erős nemzetekre építő identitásra van szükség + videó

A magyar kormánynak világos és egyértelmű programja van, ezt valósítja meg, és ez az, ami nem tetszik a hazai ellenzéknek és az európai politika több szereplőjének – mondta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a köztévé Lényeg című műsorában vasárnap, az IMF-fel és az unióval folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban.


Dátum: 2012-01-23 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:42.627337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Deutsch Tamás az m1 Lényeg című műsorában

A legutóbbi európai parlamenti vita is, – amelyen Magyarországgal foglalkoztak – világossá tette, hogy két, egymástól gyökeresen különböző politikai magatartás jellemzi a képviselőket – jelentette ki Deutsch Tamás.

Az egész Unió közbeszédét kettősség jellemzi, ami az 1968 utáni gondolati rendszer mentén strukturálódik, azaz a nemzeti identitást feloldani kívánó áramlat az erősebb – mondta az Európai Néppárt magyar csoportjának képviselője. Ezzel összefüggésben rámutatott: a balliberálisok szerint a vallás és kereszténység - illetve azok társadalmi értékei - ördögtől valók, ezzel szemben egy, a nemzeteket feloldó európai identitásra van szükség az unióban.

Mindezek ellenére erős nemzetekre építő identitásra van szüksége Európának – vélekedett Deutsch Tamás. Mint fogalmazott: a XXI. században Európa csak úgy tud sikeres lenni, ha megengedi keresztény és nem keresztény európaiaknak, hogy a vallási meggyőződésüket szabadon megvallhassák.

A képviselő a Twitter-bejegyzéseit érintő kérdésre úgy reagált: kár lenne a napjainkban milliók által használt kommunikációs csatornákat a polgári-konzervatív oldalnak teljes mértékben átengednie a balliberálisoknak. Ezzel összefüggésben megjegyezte azt is, hogy „ezen a nyelven, ezeken a fórumokon is ki kell állnunk a magunk igazáért”.

A magyar kormánynak világos és egyértelmű programja van, ezt valósítja meg, és ez az, ami nem tetszik a hazai ellenzéknek és az európai politika több szereplőjének – mondta Deutsch Tamás az IMF-fel és az unióval folytatott tárgyalásokat érintő kérdésre válaszolva.

Kifejtette, hogy lehetetlennek tartja azt, hogy a kormány, - amely arra kapott felhatalmazást a választópolgárok döntő többségétől, hogy senkit ne hagyjon az út szélén – olyan megállapodást kössön a valutaalappal, amely kapcsán nem tud eleget tenni a fenti vállalásának.

Románia megállapodott az IMF-fel és ez a megállapodás „brutális megszorításokat írt elő a román kormány számára” – fogalmazott a képviselő, hozzátéve: rövidtávú, néhány hónapig tartó, kedvezőbb költségvetési mutatók után „a társadalmi lázadás szintjét elérő elégedetlenségi hullám söpör végig” keletei szomszédunkon, ami az EU egyik komoly tagjának stabilitását veszélyezteti. Ezzel összefüggésben az EP-képviselő leszögezte: „ezt a magyar kormány, mi magyar emberek nem akarhatjuk, tehát ilyen megállapodás nem köthető”.

A külföldi sajtóban megjelenő, hazánkat bíráló cikkekkel kapcsolatban Deutsch arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai közvélemény, - azaz az „egyszerű” emberek álláspontja -, és a balliberális politikai elitnek és médianyilvánosságnak a beszédstílusa elszakadt egymástól.

„Egy átlag finn házaspár vagy egy francia földműves a világról nagyjából ugyanazt gondolja, mint a magyar polgárok döntő többsége. Ők is büszke finnek vagy franciák, és szeretnék szabadon megvallani vallási meggyőződésüket.” – tette hozzá magyarázatképp. Azért van a 27 tagországból 24-ben polgári-konzervatív kormány, mert ez a típusú beszédmód, a és jobboldal által képviselt értékek közelebb állnak a normális európai emberek hétköznapjaihoz – zárta szavait a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 210, 'source_type': 'media', 'source_id': 8192, 'target_type': 'article', 'target_id': 114729, 'relation_type': 'describes'}