Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

4,2 milliárd menekültekre és a határok védelmére

Magyarország csaknem 4,2 milliárd forintot fordít az idén az itt tartózkodó menekültek, menedékkérők és bevándorlók helyzetének javítására, valamint a határainak védelmére - mondta Berta Krisztina, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2012-01-23 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:45.518495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0A támogatás forrásául az Európai Unió alapjai és a 25 százalékos hazai társfinanszírozás szolgál. Az Európai Integrációs Alap, az Európai Menekültügyi Alap és az Európai Visszatérési Alap csaknem 1,3 milliárd forintot biztosít a menekültek helyzetének javítására, beilleszkedésük elősegítésére, harmadik országbeli állampolgárok önkéntes hazatérésére, míg a Külső Határok Alap segítségével 2,9 milliárd jut a schengeni határok hatékony védelmére - tette hozzá Berta Krisztina.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint Magyarországon tavaly csaknem 200 ezer külföldi tartózkodott huzamosabb ideig. Közülük 90 ezren harmadik országból, vagyis nem uniós tagállamból érkezett bevándorlók voltak, beleértve a legnagyobb, mintegy 10 ezer fős kínai közösséget is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Berta Krisztina hozzátette: 2011-ben 1500-an kérelmezték a menekülti státuszt, amelyet ezen emberek 10 százaléka meg is kapott. Tavaly 330-an tértek vissza támogatással a hazájukba, közülük 30-an kaptak segítséget ahhoz, hogy vállalkozásba kezdjenek - mondta el a helyettes államtitkár.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tóth Judit, a Belügyminisztérium támogatáskoordinációs főosztályának vezetője elmondta: az EU a harmadik országból érkezők és a tagállamokban legálisan tartózkodók védelme, az unió tagállamaiban illegálisan tartózkodók kiszűrése és a jogellenes határátlépések megakadályozása érdekében hozta létre a SOLID Alapokat, melyek a "Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása" általános program keretében működnek 2007 és 2013 között.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Közlése szerint a program által szétosztott támogatás 2007 és 2013 között várhatóan meghaladja majd a 20 milliárd forintot. A 2011-ben nyertes 73 projekt megvalósítására már 4,2 milliárd forintot fordít a 4 alap összesen, ezt 41 szervezet nyerte el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A főosztályvezető hozzátette: az idén a jogszerűen Magyarországon élő, harmadik országból érkező bevándorlók társadalmi beilleszkedésének a javítására 607 millió forintot biztosít az Európai Integrációs Alap.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Európai Menekültügyi Alap - amelynek célja, hogy a védelemre szoruló, harmadik országból érkezett állampolgárok helyzetét javítsa azáltal, hogy hatékonyabbá teszi a menekültügyi eljárást, javítja a befogadási feltételeket - 2012-ben 450 millió forintot biztosít pályázatok támogatásával - mondta el Tóth Judit.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Európai Visszatérési Alap több mint 231 millió forintot biztosít arra, hogy ösztönözze és támogassa a harmadik országból érkezett, az Európai Unió területén jogosulatlanul tartózkodó külföldiek önkéntes hazatérését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Külső Határok Alap feladata a schengeni határok hatékony védelme. Ennek eléréséhez forrást biztosít a legmodernebb eszközök beszerzésére és a legjobb gyakorlatok alkalmazására, valamint a vízummal és az úti okmányok ellenőrzésével kapcsolatos fejlesztésekre. Az alap támogatásával Magyarország az idén 2,9 milliárd forintot fordít a határátkelőhelyek fejlesztésére, a zöldhatárőrizettel, határellenőrzési szakrendszerekkel kapcsolatos fejlesztésekre, valamint különböző képzésekre.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A csaknem 4,2 milliárd forintnyi pályázati forrás egynegyedét a magyar költségvetés állja - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.', '']

Kapcsolódó elemek