Devizaátváltási veszteség Budapesten
Tizenhárom éves történetében először a fővárosi önkormányzat megszavazott egy ellenzéki indítványt vizsgálóbizottság létrehozásáról.
Dátum: 2003-06-27 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:11.966293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mitnyan György (Fidesz) kezdeményező a Magyar Nemzetnek elmondta: a város pénzügyi vezetése eddig képtelen volt aláírt dokumentumokat felmutatni arról a devizaátváltási tranzakcióról, amelynek következtében 277 millió forintos kár érte a várost. A vizsgálóbizottság felállítását a szocialisták is támogatták, holott eddig ők is rendre leszavazták azt. az SZDSZ nem kíván részt venni a testület munkájában.
Pál Gábor - Magyar Nemzet