Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még szűkebb a jövő esztendő?

Még nem lehet tudni, hogy jövőre milyen változások várhatók az adórendszerben, és hogyan alakul a bérszínvonal. Csütörtökön ezzel együtt kiderült: a pénzügyi tárca további szigorítást ígért a sáveltolásért cserébe az MNB-nek.


Dátum: 2003-06-27 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:12.257811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semmilyen konkrét számadat nem merült fel 2004-re vonatkozóan a gazdasági kabinet csütörtöki, a munkaadók, a munkavállalók, illetve a jegybank képviselőivel kibővített rendkívüli ülésén. László Csaba pénzügyminiszter szerint egyetértés mutatkozott abban, hogy erősíteni kell a gazdaság versenyképességét, és nem mutatkozott jelentős nézeteltérés azzal kapcsolatban sem, hogy a kormány csak a gazdaság teljesítményével összhangban álló béremeléseket tart elképzelhetőnek.

Járai Zsigmond jegybankelnök tegnap megjelent nyilatkozata szerint ugyanakkor az MNB azért ment bele a sáv eltolásába, mert kialakult egy megállapodás a jövő évi bérek emelkedésének üteméről, és tisztázódtak az ERM-II árfolyamrendszerbe való belépés körülményei. Járai közölte azt is: a 76 milliárdos takarékossági csomag mellett ígéretet kaptak egy jövő évi jelentősebb szigorításra is. Elismerte viszont, hogy a döntés rosszul időzített és gyengén kommunikált volt.

Tegnap jelentősen, három forinttal gyengült az euróval szemben a forint a bankközi pénzpiacon. az eurót délután 263,60/90 forinton jegyezték.

Barát Mihály - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek