Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztújítás az EP-ben - Gál és Áder megválasztása a szakmaiság újabb elismerése

Az Európai Parlament ötéves törvényhozási ciklusának felénél az intézményben és az egyes frakciókban tisztújításra kerül sor. Ennek keretében választotta újra a néppárti frakció Szájer Józsefet a képviselőcsoport jogalkotásért felelős alelnökének, erősítette meg pozíciójában Őry Csabát foglalkoztatáspolitikai koordinátorként, Surján László kereszténydemokrata politikust pedig az Európai Parlament megválasztotta egyik alelnökének.


Dátum: 2012-01-24 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:56.337274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A héten az EP szakbizottságainak tisztségviselőiről döntenek a képviselők. Ennek keretében a tegnapi nap során Gál Kingát újraválasztották az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság első alelnökévé. Az első alelnöki tisztség az elnök közvetlen helyettesítését jelenti, amely a magyar és a néppárti érdekérvényesítés szempontjából is kiemelkedő pozíció. A fideszes EP-képviselő már 2007 februárja óta látja el ezt a feladatot.

A tisztújítás során a környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági kérdésekkel foglalkozó szakbizottság szintén tegnapi ülésén döntött a testület új vezetéséről. A szavazás eredményeként Áder Jánost, aki 2009 óta tagja a testületnek, a bizottság egyik alelnökévé választották. A bizottsági alelnöki pozíció révén lehetőség nyílik aktívabb fellépésre olyan fontos kérdésekben, mint a természeti katasztrófák megelőzése valamint  az egészségügyi és élelmiszerbiztonsági kérdések.

Gál Kinga és Áder János bizottsági alelnökké választása a politikusok és a magyar néppárti képviselők szakmai munkájának újabb elismerése.

Kapcsolódó elemek