Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mezőgazdasági válság előidézői

Kovács László - van-e valaki, ki e nevet és az ahhoz tartozó szószátyár politikust nem ismeri? - június 23-án reggel a rádióban úgy nyilatkozott, hogy a mezőgazdaságnak a Fidesz-kormány többet ártott, mint a tatár- és törökdúlás (tekintettel az akkor már igen fejlett mezőgazdaságra és állattenyészésre).


Dátum: 2003-06-27 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:12.861919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel szemben az elmúlt egy év agrárpolitikájáról, alapul véve a rajkini humort, azt mondhatom: a mezőgazdaságnak immár a négy ismert ellenségén (tavasz, nyár, ősz, tél) kívül még két ellensége is ismertté vált: Németh Imre miniszter és államtitkára, Szanyi Tibor.

Dávid Gábor, Budapest - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek