Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lisa lesz a Galileo program magyar műholdjának neve

Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság által kilenc és tizenegy év közötti gyerekek számára tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázaton Magyarország esetében.


Dátum: 2012-01-25 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:09.197180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió Házában kedden tartott eredményhirdetésen kiderült, hogy Magyarországról 781 pályamunka érkezett be. A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett elkészíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be. A beküldött kép ábrázolhatta például a Földet más bolygókkal és műholdakkal együtt, vagy a Galileo műhold rakétáinak elindítását. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, filctollal, festékkel,ceruzával, szénnel, vagy csillámmal. A magyar bíráló bizottság tagjai között volt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára mellett Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kar elnöke, Farkas Bertalan űrhajós és Süveges Gergő újságíró-műsorvezető.

Európa saját műholdas navigációs rendszert épít ki, melynek neve Galileo program. Ez lesz az unió első globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere. A program során legalább 27 műholdat lőnek fel a világűrbe, amelyek a Földtől több mint 20 ezer kilométer távolságra keringő rendszert fognak majd alkotni. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból kiválasztanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el.

Szűcs Tamás az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az eredményhirdetéskor hangoztatta: több szempontból nagyon hasznos egy önálló, európai navigációs rendszer kiépítése. Egyrészt nagy gazdasági előnyökkel jár az unió számára. Másrészt a mindennapi életben is konkrét kézzel fogható előnyöket jelent. Az önálló helymeghatározó rendszer kialakítása pontosabb autós navigációt, biztonságosabb banki szolgáltatást, megbízhatóbb áramszolgáltatást, a közúti közlekedés hatékonyabb szervezését, valamint a kutató- és mentő akciók eredményesebb koordinálását segítik.

Az első magyar űrhajós Farkas Bertalan a rajzokkal kapcsolatosan elmondta: "a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt... Mind a 781 pályamunka méltán mutatja azt, hogy a magyar ifjúság nagyon érdeklődik az űrkutatás iránt."

Kapcsolódó elemek