Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 200 ezren vehetnek részt a közfoglalkoztatásban

Több mint kétszázezer ember vesz részt idén a közfoglalkoztatási programban - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a 180 percben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy az idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás.


Dátum: 2012-01-25 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:14.728588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén 132 milliárd forintot fordíthat Magyarország a közfoglalkoztatásra, több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban – mondta a Kossuth Rádióban Papp Károly, a közfoglalkoztatási helyettes államtitkár.

A Belügyminisztérium tisztségviselője felhívta a figyelmet arra, hogy az idén megszűnik a négyórás közfoglalkoztatás, és kizárólag hat és nyolc órában dolgozhatnak a résztvevők, akik nettó 47 ezer forintot kereshetnek majd. A helyettes államtitkár kiemelte azt is, hogy kötelezően legalább háromféle munkát kell felajánlani, és parlagfű mentesítésre is indul majd egy három hónapos, országos közmunkaprogram.

Folytatódik a Minden gyerek lakjon jól akció

Idén új elemként felkérték az 5000 fő alatti települések önkormányzatait, hogy - a hagyományos önkormányzati közfoglalkoztatás terhére - március 31-ig egy embert alkalmazzanak 8 órában, aki a település időseinek gondozásában, jelzőrendszer működtetésében vesz részt.

Papp Károly kedden beszámolt arról is, hogy a program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával.

Hegedűs Zsuzsa elmondta: tavaly az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű többgyermekes család számára biztosítottak egész évi zöldség- és fehérjeszükségletüket fedező vetőmagot és kisállatot.

Kapcsolódó elemek