Az év végére fejeződhet be a Móricz Zsigmond körtér átépítése
Csak az év végére, de több százmillió forinttal kevesebb pénzből fejeződhet be a Móricz Zsigmond körtér forgalomtechnikai rendezése, miután a képviselők elfogadták az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Dátum: 2012-01-25 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:20.914108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés augusztusban fogadott el egy javaslatot, amelyben mintegy 430 milliós költséggel 2012 közepére tervezték a Móricz Zsigmond körtér 4-es metróval összefüggő felszínrendezését. Az új - 28 igennel és 1 tartózkodással elfogadott - javaslat féléves csúszással 2012 év végére tolhatja ugyan a munkák befejezését, de az eredetileg becsült 430 millió helyett csak 160 millió forintba kerülhet a kivitelezés.
Ennek keretében lecserélik a körtér mészkő díszburkolatát, mert felületén repedések keletkeztek, tisztítása nehézkes, és télen balesetveszélyes. A gyalogos- és kerékpároszónák kialakítása mellett a Fehérvári út felől megszűnik a személyautók közlekedése, az autóbuszok behajtása azonban nem változik. Az előterjesztés szerint megvalósul a körtér kerékpáros átjárhatósága, és kedvezőbbek lesznek a közösségi közlekedés átszállókapcsolatai.