Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miskolci polgármester nem támogatja rendkívüli közgyűlés összehívását

Miskolc polgármestere nem támogatja a Jobbik városi frakciójának azon kezdeményezését, hogy hívjon össze rendkívüli közgyűlést, amely kimondaná, hogy Gyurcsány Ferenc nem kívánatos személy a borsodi megyeszékhelyen.


Dátum: 2012-01-25 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:22.665369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt Magyarország nyakig eladósodott, az emberek elszegényedtek, az avasi városrészben "uralkodó állapotokat sem mi idéztük elő, de a mi kötelességünk, hogy az elhibázott Fészekrakó-program örökségét helyrehozzuk és újra élhetővé tegyük az Avast is."

A miskolci önkormányzat 2010 októbere óta azon dolgozik, hogy az Avason is emberhez méltó életet élhessenek az ott lakók, megerősítették a közterület-felügyeletet, és visszaszorították a bűnözést a városrészben - írta a polgármester, aki szerint számtalan feladatuk van még, de ezt tudták Gyurcsány Ferenc öncélú, magamutogató show-műsora nélkül is.

Kriza Ákos leszögezte: a Jobbik kezdeményezését a rendkívüli közgyűlés megtartására nem támogatja. Rendkívüli közgyűlést ünnepi, vagy rendkívüli alkalmakkor szoktunk tartani, ez most nem az - írta a polgármester.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője és a párt három vezető politikusa - Vadai Ágnes, Molnár Csaba, Varju László - hétfőtől Miskolcon, az avasi városrészben családok meghívására töltötte napjait, meghívóik azt szerették volna, hogy a politikusok saját szemükkel lássák: milyen körülmények között élnek az itt lakók.

A korábbi miniszterelnök látogatását a Jobbik és a Fidesz is elítélte, a Jobbik a miskolci közgyűlés rendkívüli összehívását sürgette, hogy a DK elnökét minősítsék nem kívánatos személynek Miskolcon, a Fidesz városi elnöke pedig arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal hagyja el a várost.

Kapcsolódó elemek