Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikusan drágít a Volán és a MÁV

Nyolcszázalékos tarifaemelést tervez a MÁV, és az inflációt meghaladó áremelésre készülnek jövőre a Volán-társaságok is. A BKV járatai már július elsejétől öt százalékkal drágulnak.


Dátum: 2003-06-27 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:14.121329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV jövőre nyolc-, az ezt követő két évben pedig további 7-7 százalékos tarifaemelést kezdeményez - a rövidesen kormány elé kerülő vasúti reformkoncepció szerint. A jelentős áremelés célja, hogy könnyítsen az állami költségvetés helyzetén, amelynek terhei még így is drasztikusan emelkedhetnek a következő években. Az uniós szabályok szerint ugyanis az államnak fedeznie kell a menetrend szerinti járatok veszteségét és a pályák fenntartását, fejlesztését, ami évente 60 milliárd forintos többlettámogatási igényt jelent az idei évhez képest.

A vasút mellett az inflációt jóval meghaladó áremelkedésre készülhetnek jövőre a távolsági buszjáratokon utazók is. A Volán-társaságok a Népszabadság információja szerint már július elsejétől emelték volna jegyáraikat. A 10 százalékos drágításról szóló terv azonban a gazdasági és közlekedési tárcán fennakadt. A busztársaságok szintén több tízmilliárdos plusztámogatásra tarthatnának igényt jövőre, hiszen jelenlegi jegyáraik túl alacsonyak ahhoz, hogy az ebből származó bevételek a költségeket fedezzék. A cégek állami támogatása ráadásul az idén mélypontra süllyedt, alacsonyabb, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A költségvetés hozzájárulása a járműpark felújításához az előző évi több mint 3,5 milliárd forint után egymilliárd forintra csökkent az idén. Ám a szaktárca elképzelései szerint végül ennek az öszszegnek is csupán a felét kapják meg a társaságok. Úgy tudni, pénzük másik felét a minisztérium a vasúti átjárók biztonságtechnikai fejlesztésére költené.

A Volán-járatok tarifáinak 8-10 százalékos emelése azért is elkerülhetetlennek látszik, mert a cégeknek jövőre 1000-1200 új alkalmazottat kell felvenniük. A buszsofőrök kötelező pihenőidejének növelése ugyanis a jelenlegi alkalmazotti létszám mellett nem biztosítható. (Az uniós előírásoknak megfelelően a jövő év májusától 4,5 óránként 45 perc pihenőt kell tartaniuk a távolsági buszjáratokat vezetőknek.)

Hasonlóan jelentős áremeléssel számol 2004-ben a BKV, amely a kormány és a fővárosi önkormányzat között a múlt év decemberében született egyezségnek megfelelően már most, július elsejétől is emeli tarifáit, átlagosan öt százalékkal. A társaság bevételei a számítások szerint a jelenlegi jegy-, illetve bérletárak duplája mellett fedeznék csak a vállalat kiadásait. Egy ilyen mértékű áremelést a BKV vezetése sem tart kivitelezhetőnek, az azonban - mondják - elkerülhetetlen, hogy az utazók évről évre nagyobb részt vállaljanak a társaság fenntartásából, amihez a tarifáknak az inflációt meghaladó mértékben kell emelkedniük.

Továbbra sem tudni ugyanakkor, hogy a jelentős áremelések után is masszívan veszteséges tömegközlekedést hogyan finanszírozza az állam a jövő év májusától. Bár az EU előírásai alapján a jelenlegi támogatási rendszert teljesen át kellene alakítani, az ehhez szükséges új jogszabályok előkészítését gyakorlatilag még el sem kezdték az illetékes minisztériumok.

R. R. - Népszabadság

Kapcsolódó elemek