Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Talán hajnalodik


Dátum: 2012-01-26 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:28.257430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerencsés Károly: Cserny Jóska itt van? - kérdezgették az Andrássy úton. És Szamuely Tibi? Mihály, a költő? András és Pál? Bizony ott voltak ők is. Tüntettek közben Prágában, Bukarestben, Belgrádban s Párizsban is tapsoltak. Pozsony, Nyitra, Komárom, Kolozsvár, Kassa, Székelyföld, Szabadka közben elillant. Komoly zsákmány volt. (...) Szanyi Tibi kijött? És a Feri? András, Pali? Tele az Andrássy út. Tüntetnek a demokráciáért. Lendületesen más a politika. A gyűlölet vihart kavar. Már Amerikában is, Brüsszelben is dagadnak a vitorlák. Veszélyben a zsákmány. Mi úgy hívjuk: haza. Megbélyegzik, megalázzák, kirabolják, miként 1918-ban, 1945-ben. Előbb a nemzetet, utóbb a demokráciát sebezték meg végzetesen a prédalesők.

Mi most nem széledünk szét. Ha hibák történtek, kijavítjuk, de a demokráciát és a nemzeti gondolatot együtt tartjuk. És együtt maradunk. S végül eljuttat minket igazunk az igazsághoz. Talán hajnalodik, és nem Budapest ég.

Kapcsolódó elemek