Szerelmetes Lamperth doktornő
Lamperth doktornő nagyon szereti városát. Ez biztos, ő mondta. Például nemrég egy sajtótájékoztatón is szerette Mónika Kaposvárt, ahonnan a Parlamentbe, s végül a belügyéri bársonyszékbe küldetett. Azt a tájékoztatót az elvtársának éppen nem nevezhető Szita Károly polgármesterrel együtt tartotta, ígérvén, hogy nemcsak szeretni, de támogatni is fogja a megyeszékhelyet.
Dátum: 2003-06-27 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:14.415901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Érzelmeket nem lehet kétségbe vonni, tehát el kell hinnünk, hogy a belügyminiszter asszony felettébb vonzódik állandó lakhelyéhez. A választási kampány idején különösen a piacon vonzódott hozzá, a rossz nyelvek szerint több időt töltvén ott, mint a kofák együttvéve. Az is kétségtelen, hogy a doktornőt a város viszontszerette, hiszen - habár csak egészen csekélyke többséggel - ő nyert az országgyűlési voksoláson. Ezután már csak arra kellett várni, hogy mi születik ebből a fene nagy szerelemből.
Újabb ígéret született garmadával, hiszen hamarosan következett a helyhatósági választás, amelyre egy friss erőt vetettek be a szegfűsök. Miket is ígért személyesen, garanciákkal, élőszóban és szórólapokon e jeles szocialista asszony a maga, majd táskahordozója nevében? Emlékezzünk csak vissza: "A településeket új utak építésével bekapcsoljuk a közlekedés országos hálózatába" - írták. Meg támogatást helyeztek kilátásba a diákságnak, a nyugdíjasoknak, a foghíjasoknak, gyámolítást az elesetteknek, néha egy kis cirógatást az elkeseredetteknek... Ehelyett mi történt?
Egy másik doktornő, hogy mentse a menthetőt, miután a Kaposvárnak kedvező támogatások, hogy, hogy nem, sorra kimaradtak a kormány törvényjavaslataiból, módosító indítványokat nyújtott be a Tisztelt Háznak eme paragrafusokhoz. Hátha mégis sikerül például a Pécs-Kaposvár-Balatonlelle gyorsforgalmi úttal javítani a város vérkeringésén, vagy egy kaposvári kollégiumnak s egy iskolának adott központi forintokkal pásztorolni az ifjúságot... A fideszes Mátrai Márta - a naiv - még együttműködésre is kérte somogyi szocialista képviselőtársait, támogassák indítványát, elvégre jó lesz szűkebb hazájuknak...
Hadd lám, hogyan is szavazott a Mátrai Márta által előterjesztettekről a város ugyancsak doktor rajongója? Nocsak, de hiszen nemet mondott rá, hogy épüljön-e gyorsforgalmi út Kaposvár felé. Nemet nyomott akkor is, amikor arról döntöttek a képviselők, kapjon-e támogatást egy kaposvári kollégium építése. Továbbá akkor is nemmel szavazott a mi Mónikánk, amikor egy városabéli középiskola sorsának jobbra fordítása volt a tét.
Lamperth elvtársnő állítólag nagyon szereti Kaposvárt. Olyannyira odavan ezért a kedves, költőket is megihlető helyért, ahonnan küldetett, hogy egyre másra leszavazza a változásra, javulásra serkentő indítványokat. Nála ez a vonzódás jele. Azt is tudhatjuk, miért. Kovács pártelnök és külügyi népbiztos bácsi és hálózati csapata már megmondta: senkit sem szabad agyonszeretni, különösen a magyarokat nem. Mónika mint jó tanuló és beosztott csupán ezt az útmutatást követi, s alkalmazza belföldön - mert övé a belügy. Nem szeretné Kaposvárt túlszeretni.
Ha ismét ki találna menni a piacra, meg ne sértődjön, ha nem szeretik agyon!
Luthár Péter - Szabad Föld