"Az államnak ugyanúgy érdeke a BKV talpon tartása, mint nekünk" + videó
Az első negyedévben 41 milliárdot kellene visszafizetnie a BKV-nak. Budapest megpróbál 20 milliárdot összeszedni, de ezzel más intézmények kerülhetnek működőképességük határára - mondta el csütörtökön az m1 Ma reggel című műsorában Tarlós István főpolgármester, aki szerint az államnak ugyanúgy érdeke a BKV talpon tartása, mint a fővárosé.
Dátum: 2012-01-26 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:29.673640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első negyedévben 41 milliárdot kellene visszafizetnie a BKV-nak. Budapest megpróbál 20 milliárdot összeszedni, de ezzel más intézmények kerülhetnek működőképességük határára - mondta Tarlós István.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, 9 milliárdos tagi kölcsönt biztosít a BKV-nak, illetve további 6 milliárd forint támogatást ad a közlekedési társaságnak. Ebből összesen 10 milliárd forintot a napokban átutalnak a BKV-nak, hogy ki tudja fizetni a január 27-én lejáró 9 milliárdos hitelét.
A főpolgármester közlése szerint, a tagi kölcsön a főváros likvid tartalékából származik, ez arra elég, hogy a január végén esedékes hiteltörlesztését ki tudja fizetni a BKV, ehhez sehonnan nem kell elvonni. Tarlós István a Ma reggelben közölte, hogy az első negyedévben 41 milliárdot kellene visszafizetnie a BKV-nak a nyolc éve felvett adósságból.
A főpolgármester jelezte, hogy Budapest megpróbál még 20 milliárd forintot összeszedni több tételből, ennek egy része a most megszavazott 9 milliárdos kölcsön is, a további lépések viszont az oktatási szférát nagyon súlyosan érinthetik.
Tarlós István a Ma reggelben azt mondta: „biztos vagyok benne, hogy az államnak ugyanúgy érdeke a BKV talpon tartása, mint nekünk”. A főpolgármester közölte, hogyha az állam nem tud 21 milliárdot hozzátenni a BKV működéséhez, akkor nagy baj történhet. Tarlós István a részletekről kifejtette, hogy a BKV régi, 2004-ben kötött közszolgáltatási szerződése április 30-án lejár. Mint közölte, ez olyan, mint egy jogosítvány az autóvezetőnek, tehát ha nincs, akkor nem vezethet autót. A főpolgármester az m1 műsorában hangsúlyozta, hogy „a közszolgáltatási szerződést csak uniós szabályok szerint lehet megkötni, ennek feltétele, hogy a BKV működésének finanszírozását bizonyítani tudják” – mondta. Hozzátette: „ha nem lesz új közszolgáltatási szerződés, akkor május elsején egyetlen metró, hév, villamos, vagy troli sem fog járni”.
Arra a kérdésre, hogy milyen áron próbálja a fővárosi összeszedni a szükséges 20 milliárdot, Tarlós István közölte: „azon az áron, hogy azt a maradék 2 milliárdot is beáldozzuk, amelyet összesen nem kötelező feladatokra kívántunk költeni. Ezek olyan tételekből tevődnek össze, mint a gyermekmentő támogatása, vagy a BRFK finanszírozása”. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a pénznek az előteremtése működő intézményeket sodorhat a működőképességük határára. Mint közölte: az oktatási intézmények fogják megsínyleni a helyzetet, ugyanis az iskolák kiegészítő normatívái és a dologi költségek is csökkennek.