Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista számmisztikus esete a KSH-gyorsjelentéssel

A számok valóban nem hazudnak, de Gúr Nándor aligha lenne osztályelső az alsó tagozatban, hiszen úgy tűnik, nem erős se matekból, se olvasásból, se fogalmazásból - írja Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közleményében, melyben a szocialista képviselő szerdai szavaira reagál.


Dátum: 2012-01-26 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:33.014690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja: a KSH legutóbbi foglalkoztatási gyorsjelentéséből nem nehéz kiolvasni - ez ugyanis a legelső mondat –, hogy a felmérés idején 3 millió 870 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, ami 42 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. Mivel tavaly a közfoglalkoztatottak zöme valóban 4 órában dolgozott, már meg is van, miért nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás.

Az államtitkár közleményében megjegyzi, hogy a "szocialista számmisztikus" azt elfelejti közölni, hogy egy év alatt közel 25 ezerrel nőtt (1,4 százalékkal, 1 millió 653 ezer főre) a versenyszférában teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, pedig ez is benne van a legutóbbi KSH adatsorban, igaz, ehhez kellene tudni olvasni, számolni, fogalmazni - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek