Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonosi György a tavaszi parlamenti ülésszakról

A kórházprivatizációs és a közoktatási törvényről, valamint a címzett és céltámogatások odaítéléséről mondta el véleményét a tavaszi parlamenti ülésszakot értékelő sajtótájékoztatón Martonosi György makói fideszes honatya.


Dátum: 2003-06-27 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:15.340683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő az egészségügyi és a közoktatási törvényről egyaránt kikérte a térségben dolgozó érintettek véleményét. Elmondta, hogy a kórházprivatizációs törvény, melynek szavazásán az ellenzék nem vett részt, világosan kimondja: a Medgyessy-kormány az egészségügynek a kampányban ígért hatszázmilliárdot nem közpénzből, hanem magántőke bevonásával kívánja előteremteni. Ennek veszélye kettős: egyrészt félő, hogy az ellátórendszer kettészakad színvonalas magán- és szegény állami kórházakra, ami sérti az egyenlő ellátás elvét, másrészt veszélybe kerül az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusa.

A közoktatási törvényről pedig - ugyancsak az érintettek véleményére hagyatkozva - azt mondta: az alsóbb évfolyamokban a buktatás lehetőségének korlátozása nem ösztönzi a gyerekeket teljesítményre, az óraszámok csökkentése pedig szükségképpen álláshelyek megszüntetésével jár együtt. Példaként említette: a makói képviselő-testület szerdai ülésén tizenhárom pedagógus-álláshely megszüntetéséről döntött, s mivel az iskolák a be nem töltött helyek után is kapják a finanszírozást, ez mindenképpen csökkenti az iskolák mozgásterét.

Martonosi György elmondta továbbá, hogy ugyancsak a tavaszi ülésszak végén fogadta el a parlament az idei címzett és céltámogatások szétosztásáról szóló törvényt, benne a makói Erdei Ferenc Kollégium rekonstrukciós pályázatával. A honatya - utalva a kórházprivatizációs törvényre - úgy vélekedett: az idő igazolta az elmúlt négy év logikáját, mely elsőbbséget adott a makói kórház támogatásának a kollégium ügyével szemben. Ha a polgári kormány a diákotthon 1,4 milliárdos beruházását támogatta volna és a kórház igénye csúszott volna át mostanra, lehet, hogy ez utóbbi már nem kapott volna központi segítséget, mert a jelenlegi kormány az egészségügy helyzetének rendezését magántőke bevonásával képzeli el. Azt is elmondta a honatya, hogy az apátfalvi iskola felújítását, illetve a nagyéri szennyvízberuházás folytatását célzó kérelmet elutasította a parlamenti többség.

Martonosi György megjegyezte: a megyéből idén tudomása szerint egyedül a makói kollégium pályázatát bírálták el kedvezően. Ha a következő három évben is csak egy város pályázhat évente sikeresen a megyéből, félő, hogy Makón több nagyberuházás nem indulhat a Medgyessy-kormány idején - így a honatya.

Szabó Imre - Délmagyarország

2003. június 26.

Kapcsolódó elemek