"Jó döntés a regionális fejlesztési ügynökségek megtartása"
Fennállásának másfél évtizede alatt kétezer projektet támogatott, mintegy 21 milliárd forint támogatás odaítéléséről döntött a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - összegezte a grémium eddigi munkáját csütörtökön Cser-Palkovics András (Fidesz) a tanács leköszönő elnöke.
Dátum: 2012-01-26 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:38.409054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Székesfehérváron tartott számvetésre azért került sor, mert januártól a regionális fejlesztési tanácsok feladatát a megyei önkormányzatok vették át, a regionális fejlesztési ügynökségek pedig állami tulajdonba kerülnek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Cser-Palkovics András szerint jó döntés volt a regionális fejlesztési ügynökségek megtartása, ezek ugyanis valódi szakmai munkát végeznek, s szakembereik hatékonyan tudják majd segíteni a megyei önkormányzatok területfejlesztési tevékenységét. Elismeréssel szólt a regionális fejlesztési ügynökség utóbbi másfél évben végzett munkájáról, amellyel a legjobb munkaszervezetek közé küzdötte fel magát.', 'A regionális fejlesztési ügynökséget másfél éve vezető Temesvári Balázs elmondta: a Közép-dunántúli régió megyéi közül 2007-2011 között, a hét operatív program keretében Veszprém megye kapta a legtöbb támogatást, ugyanis ott a legkisebb a GDP-termelő képesség, azonban a legnagyobb a vállalkozások száma.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Ez idő alatt a veszprémi térségbe 304 projekt támogatásával 42,3 milliárd forint támogatás jutott. Fejér megyében 247 projekt 33,7 milliárd forint támogatást nyert, Komárom-Esztergom megyének pedig 188 projekt megvalósítására 25,8 milliárd forint támogatását ítélte meg a fejlesztési tanács.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Temesvári Balázs hangsúlyozta: 2012 első félévében kiírnak minden olyan pályázatot, amellyel még lehet támogatásra pályázni azért, hogy 2015-ig megtörténhessen a támogatást elnyert projektek megvalósítása.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Cser-Palkovics András a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Temesvári Balázst a székesfehérvári közgyűlés legutóbbi, zárt ülésén, egyhangú szavazással a székesfehérvári Széphő Zrt. vezérigazgatójává választotta.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A fejlesztési ügynökség eddigi vezetője február elsejétől irányítja az önkormányzati tulajdonban levő évi mintegy 3 milliárd forintos árbevételt elért, több mint húszezer lakás távhőellátását biztosító és 1000 lakás kezelését végző társaság munkáját.', '']