Nem kellett válogatni, mert dőltek az ügyek + videó
A Vörös Csepel című könyvvel minden politikusnak azt üzenjük, hogy ezeket a dolgokat nem lehet megtenni büntetlenül, mindenkinek el kell számolni azzal, amit tesz - jelentette ki Németh Szilárd, Csepel polgármestere a HírTV Rájátszás című műsorában. A leleplező kiadvány a helyi szocialista frakció gyanús ügyeit mutatja be. A 2004-2010 közötti időszakról még a kormánypárti elfogultsággal nem vádolható orgánumok is úgy számoltak be, mint a botrány korszakáról. A kerületi MSZP viselt dolgairól először a csepel.info számolt be. A 35 ezres példányszámmal megjelenő könyvet a kerület minden háztartásába eljuttatják.
Dátum: 2012-01-27 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:45.086576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a kérdésre, hogy milyen visszásságok és miért éppen azok kerültek be a könyvbe, a fideszes politikus úgy reagált: „nem kellett nagyon válogatnunk, mert dőltek ránk az ügyek”. A mai napig lehet találni olyan eseteket, amelyek bekerülhettek volna a kiadványba, ezért tervbe van véve a könyv második részének a megjelentetése – tette hozzá.
Németh Szilárd kiemelte, hogy nagyon ügyeltek arra a kötet megírásakor, hogy minden állítás hiteles legyen és alátámasztható legyen. „Mi nem pártpolitikát, hanem Csepel-politikát csinálunk. Az értékeket meg akarjuk őrizni, az embereket be akarjuk vonni a döntésekbe” – hangsúlyozta Németh.
„Lehetetlen, hogy az emberek megkérdezése nélkül kilenc emeletes szállodát álmodjunk a Kis-Duna partra” – utalt a polgármester egy, az előző vezetés politikáját jól jellemző ügyre. Hozzátette: "ezekbe lehet belebukni; az emberek nem akarták, de az elvtársak mégis úgy döntöttek, hogy áterőszakolják”.
Németh Szilárd úgy vélekedett, hogy a szocialisták elhitték magukról, hogy bármit megtehetnek, és ez vezetett bukásukhoz. A Vörös Csepel című könyvvel minden politikusnak azt üzenjük, hogy ezeket a dolgokat nem lehet megtenni büntetlenül, mindenkinek el kell számolni azzal, amit tesz – szögezte le a polgármester.