Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A magyar-amerikai kapcsolatok sarokköve a katonai együttműködés"

13,3 millió dollár értékben kapunk katonai eszközöket és kiképzést az Amerikai Egyesült Államoktól – jelentette ki Hende Csaba a köztévé Ma reggel című műsorában pénteken. A honvédelmi miniszter emellett beszélt a Gripen-szerződésről és az önkéntes tartalékos rendszerről is.


Dátum: 2012-01-27 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:45.478665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hende Csaba az m1 Ma reggel című műsorában

A nagykövet asszony levelében hangsúlyozta, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok sarokköve a katonai együttműködés, és elismerését fejezte ki a magyar katonáknak, akik a világ számos helyein vállvetve küzdenek a legveszélyesebb pontokon a közös értékeinkért – jelentette ki Hende Csaba. Mint ismert, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete a honvédelmi miniszternek küldött személyes hangú levelében erősítette meg azt a korábbi sajtóhírt, amely szerint az amerikai kongresszus jóváhagyta a Pentagon 13,3 millió amerikai dollár értékű támogatását hazánk számára.

['\n\t\t\n\t\tEbben az értékben eszközöket és kiképzést kapunk – fűzte hozzá a politikus. Mint mondta, jelenleg még folyik annak az egyeztetése, hogy pontosan mit fog tartalmazni ez a csomag. A Gripen-szerződésről szólva leszögezte, hétfőn írják alá Stockholmban a módosítást, ami Magyarország számára több szempontból is számos előnnyel jár majd. A 2012-es évtől kezdődően öt éven keresztül radikálisan csökkennek a terheink, és 2016 és 2026 között is jóval kevesebbet kell majd fizetnünk, mint amennyit az eredeti megállapodás tartalmazott – jelentette ki a honvédelmi miniszter.', 'Örömmel mondhatom, hogy január elsejétől mostanáig 4000 fő regisztrált – emelte ki Hende Csaba az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban. Hozzátette: a jelentkezőknek szigorú orvosi, fizikai, pszichológiai és nemzetbiztonsági ellenőrzésen kell átesniük. Nem operetthadsereget építünk, hanem valós képességekkel szeretnénk kiegészíteni a honvédség emberi erőforrásait – húzta alá.

\xa0', '']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1730, 'source_type': 'media', 'source_id': 8218, 'target_type': 'article', 'target_id': 114867, 'relation_type': 'describes'}