Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gépipari gyártótelepet adtak át Tiszavasváriban

Több mint 278 millió forintból, ötven százalékban uniós támogatással fejlesztette telephelyét a tiszavasvári Quick 2000 Kft.; a beruházást Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára adta át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.


Dátum: 2012-01-27 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:52.736353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vegyipari, gépészeti, valamint épületgépészeti területeken műszaki tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó gazdasági társaság a projekt keretén belül egy 1.300 négyzetméteres gyártóműhellyel, irodával, szociális kiszolgáló helyiségekkel, valamint raktárépülettel gazdagodott. A fejlesztés dolgozói létszámbővítést, illetve gépbeszerzést is lehetővé tett.

A kormány egyik legfontosabb idei célkitűzése, hogy - a lehetőségekhez képest - igyekezzen mindent megtenni a foglalkoztatás bővítése érdekében - hangsúlyozta köszöntőjében Czomba Sándor, hozzátéve, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, mivel számos térségben a jelenlegi munkahelyek megőrzése is nagy energiát igényel.

Tavaly egy 5 milliárd forint összértékű pályázat révén 3.000 ember tudott elhelyezkedni, zömében a leghátrányosabb helyzetű régiókban - közölte a munkahelyteremtéssel kapcsolatos újságírói kérdésekre az államtitkár. A részletek említése nélkül elmondta, hogy 2012-ben a tavalyinál nagyobb források fognak erre a célra rendelkezésre állni, a pályázati feltételek pedig hasonlóak lesznek. Czomba Sándor a tiszavasvári gyárfejlesztést méltatva elmondta: amellett, hogy a beruházás a munkanélküliséggel leginkább sújtott térségben valósul meg, a termelő szférát is segíti.

Kapcsolódó elemek