Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czerván: Esély van a cukorkvóta-kivezetés halasztására

A mezőgazdaságért felelős államtitkár jó esélyt lát arra, hogy 2014-15 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban a cukorkvóta; Czerván György erről egy pénteki fórumon beszélt a Győr-Moson-Sopron megyei Szilben.


Dátum: 2012-01-27 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:53.082955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon kívül nyolc tagállami álláspont - a finn, a francia, a görög, a lengyel, a lett, a portugál, a román és a svéd - szerint kellene későbbre tenni az időpontot, ezzel pedig több esélyhez jutnának a termelők ahhoz, hogy felkészüljenek a szabadpiaci viszonyokra, ezen belül a nádcukorral való versenyre.

"Egyelőre egyedül vagyunk" azzal a véleménnyel, hogy addig is engedi kellene azon államokban a termelés növelését, ahol az nem fedezi az önellátást - tette hozzá Czerván György. Mintegy száz hallgatója előtt - akik közül többen részt vettek a rábaközi cukorgyártás feltámasztásáról rendezett tanácskozásokon - elmondta: a hektáronként hatvan tonnás magyarországi cukorrépa-termés jó, de a belőle kinyert 9,6 tonna cukor az uniós átlag alatt marad.

Ráadásul - jegyezte meg - másfélszer ekkora átlagra volna szükség, hogy versenyezni lehessen a nádcukorral. A naponta 8-8,5 ezer tonna répa feldolgozására képes kaposvári gyár a hazai fogyasztás harmadát állítja elő, miközben egy 10 ezer tonnát feldolgozni képes üzem felépítése mintegy 80 milliárd forintba kerülne.

A rábaközi cukorgyártás újraindulása kapcsán megemlítette: Kaba, Szerencs és Szolnok környékén is várják a gazdák a fejleményeket. Nem érdemes kis kapacitású gyárat építeni, mert a nagyobb üzem jobban állhaja a versenyt - fejtette ki Glattelder Béla uniós képviselő. A versenytársakról szólva utalt arra, hogy Brazília új technológiákkal és termőterületek bevonásával megduplázta cukornád-termelését, az évi 600 millió tonna felét pedig nem is cukornak, hanem járművek hajtására alkalmas alkoholnak dolgozzák el.

A hatalmas dél-amerikai államnak le nem becsülhető tartalékai vannak: mintegy 170 millió hektárnyi, most legeltetésre használt földön termelhetnek cukornádat, szóját vagy kukoricát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ez is a répacukor ellenfele lehet a piacon, hiszen a belőle előállított izocukor sokkal könnyebben kezelhető az élelmiszeripar számára.

Kapcsolódó elemek