Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szinte biztos, hogy marad az egykulcsos adórendszer

Képtelenség! – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Nemzet információ szerint az arányos adórendszer megváltoztatásáról az elmúlt napok kormányüléseinek egyikén.


Dátum: 2012-01-28 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:53.810159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök szerint azért sem kerülhet sor az adórendszer módosítására, mert az Európai Unió több tagállamában is hasonló rendszer működik – írja a lap szombati számában. A Magyar Nemzet értesülése szerint már akkor a kormány elé került a kérdés, amikor Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa felvetette a módosítás lehetőségét.

Kósa Lajos úgy fogalmazott a lapnak: 99,9 százalék, hogy marad az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer. Szerinte a rendszer megváltoztatására abban az esetben kerülhetne csak sor, „ha az ég egybeérne a földdel”.

Azzal kapcsolatban, hogy az adórendszer megváltoztatása az IMF–EU-tárgyalások előfeltétele lehet-e, Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken elmondta: ez az EU-ban „fel sem merült”. Hozzátette: az IMF az elmúlt 2-3 évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja.

Kapcsolódó elemek