"A Neue Zürcher Zeitung kettős mércével mér és elhallgat"
A svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása Tar Pál volt washingtoni és vatikáni magyar nagykövet olvasói levelét közölte. A volt diplomata annak a nézetének adott hangot, hogy az NZZ kiegyensúlyozatlan képet ad Magyarországról.
Dátum: 2012-01-28 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:55.960626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap az ellenzék képviselőit szóhoz engedi jutni és visszaadja az Orbán-kormányról szóló negatív kijelentéseiket, de sem a kormány, sem kormánybarát lapok vagy értelmiségi körök kijelentéseinek nem ad teret - írta. Tar Pál úgy látja, a lap "kettős mércével mér", amikor a tüntetésekről számolt be.
Úgy fogalmazott, a hétfői kiadásban az NZZ "elhallgatta" a kormány melletti előző napi budapesti tüntetést, ezzel szemben a - mint fogalmazott - "aránytalanul kisebb" ellenzéki tüntetés az Operaház előtt "hosszú tudósítást ért meg" a lapnak. "Az NZZ-t liberális-konzervatív lapként ismerjük, és most mégis a nyugati baloldali sajtóval és a magyarországi posztkommunista baloldallal legnagyobb egyetértésben démonizálja a demokratikusan, kétharmados többséggel megválasztott Orbán-kormányt" - írta Tar Pál a svájci világlapban megjelent levelében.