Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös uniós programokat valósít meg Arad és Gyula

Gyula és Arad négy közös európai uniós programot valósít meg mintegy 800 millió forintból, a beruházások erősítik a két város közötti üzleti és turisztikai kapcsolatokat - pénteken Gyulán a két város vezetése újabb tervekről egyeztetett a "Kézfogások" elnevezésű együttműködés fórumán.


Dátum: 2012-01-29 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:34:59.624101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az aradi delegációt Georghe Falca, Arad polgármestere, a gyulait Görgényi Ernő ( Fidesz) polgármester vezette. A "Kézfogások"  együttműködés 17 éves múltra tekint vissza.

Görgényi Ernő (Fidesz) Gyula polgármestere az MTI-nek elmondta: Gyula és Arad legutóbb városi kerékpárutak tervezésére pályázott sikeresen a Magyarország és Románia közös pályázataira elkülönített pénzügyi alapra. A tervezésre Gyula több mint húsz millió forintot fordít 95 százalékos támogatás mellett, 16 kilométer kerékpárút épül a városban, a beruházás költsége a magyar oldalon 170 millió forint lesz. Kifejtette: korábban elkészült a Gyula-Arad közlekedésfejlesztéséről szóló tanulmány, ötven millió forintból  95 százalékos uniós támogatással.

A gyulai polgármester szólt arról is, hogy a találkozón véglegesítette a két város vezetése az Arad és Gyula növényi környezetének megújításáról és a városok zöld felületeinek rehabilitációjáról szóló programot, megújulnak a parkok és a ligetek, a fürdővárosban a tervezett beruházás összege 120 millió forint körüli összeg lesz, a pályázatot rövidesen beadják.

Közölte: közös turisztikai programcsomagokat készített Arad és Gyula a térségbe látogatók részére, öt százalék önerő és EU támogatás mellett 63 millió forintból. A Gyulán pihenő vendégeket Aradra viszik át egy napos túrára, az aradi vendégeket Gyulára.

"Készülünk az Európai Unió 2014-2020 közötti újabb költségvetési időszakára, a városfejlesztési tervekről is tárgyaltak a két város vezetői és szakemberei. Arad szeretné kihasználni az alternatív energiákban rejlő lehetőségeket,  jók az adottságok a nap, a szél és a termálenergia hasznosítására mindkét városban" - mondta Georghe Falca az MTI-nek. Arad polgármestere kifejtette: Aradnak új szállodai kapacitásokra van szüksége, magyar befektetővel tárgyalnak egy öt csillagos hotel építéséről. Napirenden szerepel az aradi vár felújítása, a gyulai városvezetők nyújtanak szakmai segítséget, akik részt vettek a Gyulai Vár felújításáról szóló program megvalósításában - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy új gazdasági és üzleti lehetőséget kínál Arad és Gyula számára az Arad-Temesvár között tavaly decemberben átadott gyorsforgalmi út. A közös városfejlesztési programok a jövőben a gazdasági területekre is kiterjednek majd, új ipari és logisztikai övezetek létesítésére - mondta végezetül Arad polgármestere.

Kapcsolódó elemek