Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégis lesznek frakciók Jászberényben

Két hónappal ezelőtt minimális többséggel szavazták le, most minimális többséggel szavazták meg a városatyák a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) módosítását, amely mostantól lehetővé teszi a képviselőcsoportok létrehozását. A döntés érdekessége, hogy ez esetben a jobboldali és a szocialista képviselők — lényegében az SZDSZ ellenében — összefogásával tudták végigvinni a módosítást.


Dátum: 2003-06-27 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:17.309714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áprilisban még nem sikerült többséget szerezni annak az elképzelésnek, hogy Jászberényben is legyen lehetőség a képviselőcsoportok létrehozására. A frakcióalapítás legnagyobb ellenzője maga a polgármester, Magyar Levente volt. Az elmúlt két hónapban azonban — ha minimálisan is — változtak az erőviszonyok.

A módosítást most beterjesztő Hagyó Tamás fideszes képviselő az Új Néplapnak adott kommentárjában kiemelte, hogy április óta megváltozott a helyzet. Most már eggyel több jobboldali képviselő van az önkormányzatban, illetve az előzetes megbeszélések alapján úgy tűnt, hogy most többen támogatnák a javaslatot. A helyi Fidesz-elnök szerint a döntéssel most már vége lehet a politikai mellébeszéléseknek Jászberényben. Azt várja, hogy gördülékenyebb, hatékonyabb lesz a testületi munka.

Banka Csaba - Új Néplap

2003. június 27.

Kapcsolódó elemek