Több mint 600 javaslat érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során
Lezárult a társadalmi egyeztetése a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló munkaanyagnak, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 2012. január 10-én hozott nyilvánosságra. Ennek eredményeként egyes települések akár más járáshoz kerülhetnek, de a nyilvánosságra hozott járások száma nem változik: a 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni.
Dátum: 2012-01-30 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:04.927440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA beérkezett javaslatok több mint a fele arra irányul, hogy egy adott \xa0település másik járáshoz tartozzon, harmaduk eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka irányul ágazati jogszabályok módosítására, szintén két százaléka a járások szervezetére.
A települések által megküldött javaslatok feldolgozását szakmai egyeztetés követi a kormánymegbízottak bevonásával. Ennek eredményeként egyes települések akár más járásba kerülhetnek besorolásra, \xa0hiszen a társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag a minisztérium szakmai tervezete és nem jogszabályi előírás.\xa0
\xa0
\xa0A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modern kori járások kialakítása, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. A kialakítás alapelve a gyors és könnyű hozzáférés biztosítása az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a területi államigazgatási szervek illetékességi területeinek járási alapú rendezése, valamint a megyék határainak és \xa0a létező ügyintézési helyszínek megőrzése. Ez azt is jelenti, hogy a meglévő\xa0 okmányirodák bázisán Kormányablakokat alakítanak ki, amelyek a járási hivatal részét fogják képezni, és a hivatali ügyintézés alapvető színterei lesznek olyan településeken is, amelyek nem lesznek járási székhelyek. \xa0', 'A KIM Területi Közigazgatásért és Választásokért felelős Államtitkárság várhatóan 2012. február 10-éig dolgozza fel beérkezett javaslatokat. \xa0A tervek szerint még\xa0 februárban az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.']