Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új adatvédelmi hatóság megfelel az uniós kritériumoknak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az általa vezetett új intézmény teljes egészében független, és megfelel a vonatozó európai uniós irányelvben megfogalmazott kritériumoknak.


Dátum: 2012-01-30 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:05.321107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péterfalvi Attila a január 1-jétől működő adatvédelmi hatóság elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az európai adatvédelmi nap (január 28-a) alkalmából bemutatta az új intézményt, valamint közvetlen munkatársait. Elmondta, a hatóság megalakulása szorosan összefügg az alkotmányozási folyamattal, továbbá szorosan kapcsolódik az ombudsmani rendszer átalakításához.

Hozzátette: az új, "egybiztosos" rendszerrel nyilvánvalóvá vált, hogy az adatvédelmi ombudsmannak ezt a struktúrát el kell hagynia, hiszen nem lehet helyettese az alapjogi biztosnak, mert akkor nem lehetne független. A független, csak a törvényeknek alárendelt hatóság feladata a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése.

Kapcsolódó elemek