Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NET-től az önkormányzatokhoz kerülhetnének a lakások

Egyszerűbb lenne, ha a bérlakásokkal jelenleg is rendelkező önkormányzatok vennék át az Eszközkezelőtől a bedőlt lakáshitelesek ingatlanait -mondta Kósa Lajos a 180 percben.


Dátum: 2012-01-30 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:11.359406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy megállapodás keretében vennék át az önkormányzatok a bérlakásokat a Nemzeti Eszközkezelő Zrt -től (NET) – jelentette ki Kósa Lajos. Debrecen fideszes polgármestere a 180 percben elmondta: 25 ezer ingatlanról lehet szó, elsősorban a nagyobb településeken, ahol most is van bérlakás, illetve ahol jellemző, hogy nagy számban élnek bajba került devizahitelesek.

Az önkormányzatok lehetnének tulajdonosok és kezelők is, a lakbérnek pedig igazodnia kellene az adott önkormányzat lakbérrendeletéhez – tette hozzá a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Kósa Lajos szerint sokkal egyszerűbb „összefésülni” a két rendszert, mint ha az állam 25 ezer ingatlannal önálló lakáskezelőt épít fel. Kósa Lajos ennek kapcsán szombaton, a szövetség hétvégi ülésének idején azt mondta, az önkormányzatoknál megvan a bérlakáskezelő rendszer, így ezt a feladatot a lakásvagyonnal együtt átvennék az eszközkezelőtől.

Az hogy az önkormányzatok tulajdonosok vagy kezelők legyenek, megegyezés kérdése, függ a lakások elhelyezkedésétől, állapotától – tette hozzá Kósa Lajos a 180 percben.

A Nemzeti Eszközkezelő bedőlt lakáshitelesek ingatlanát vásárolhatja majd meg, a volt tulajdonos bérlőkét otthonában maradhatna, és a megemelkedett törlesztő részlet helyet annál alacsonyabb díjat kellene fizetnie.  A társaság december közepe óta élő kék számát január utolsó hetéig mintegy háromezren hívták.

Kapcsolódó elemek