Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BBC nem kér bocsánatot Tony Blairtől

A világ leghíresebb közszolgálati műsorszolgáltatója a BBC nem hajlandó bocsánatot kérni a brit miniszterelnöktől, hiába követeli ezt Tony Blair. A BBC adásában egy titkosszolgálati szakember állította: a miniszterelnökség utasítására torzították el az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzői jelentést.


Dátum: 2003-06-27 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:17.936889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány héttel ezelőtt a BBC robbantotta ki azt a botrányt, amelynek lényege, hogy egy titkosszolgálati szakember azt állította a BBC egyik műsorában, a miniszterelnökség utasítására torzították el az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzői jelentést azért, hogy nyomós ok legyen a háború megindítására. A miniszterelnökség kommunikációs igazgatója szerdán az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság előtt hazugsággal vádolta a BBC-t. Egyébként korábban több kormánytag is szóvá tette, hogy a BBC ebben az ügyben nem tartotta magát a saját alapelveihez, vagyis inkább egyetlen, meg nem nevezett forrásnak adott hitelt, mintsem a titkosszolgálat főnökeinek és a miniszterelnöknek.

Richard Sambrook, a hírműsorok főnöke azt mondta, hogy továbbra is vállalja azt az állítást, mely szerint a miniszterelnökség túlzott azzal, hogy Iraknak 45 perc alatt bevethető biológiai fegyverei lennének. A miniszterelnökség viszont továbbra is azt állítja, hogy a titkosszolgálati jelentés ezen részét a szakemberek írták be a dokumentumba, és nem a Downing Street.

A BBC hírfőnöke ezek után sem lát okot a bocsánatkérésre. Példa nélkülinek nevezte a miniszterelnökség nyomásgyakorlását, és kijelentette, a BBC megfelelően fog válaszolni a megfelelő időben, és nem a miniszterelnök kommunikációs igazgatója által megszabott határidőre.

Magyar Rádió Online

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek