Átvette kinevezési okmányát az NFM új államtitkára
Átvette kinevezési okmányát Schmitt Pál köztársasági elnöktől és ünnepélyesen letette az esküt kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új államtitkára, Kovács Pál.
Dátum: 2012-01-31 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:20.936014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A február elsején hivatalba lépő államtitkár Bencsik Jánost váltja a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkári poszton.
Az MTI kérdésére Kovács Pál azt mondta, nem lesz lényeges változás az energiapolitikában, "megyünk tovább a megkezdett úton".
Kovács Pál 2010 óta az NFM energiaügyekért felelős helyettes államtitkára volt, korábban dolgozott a Paksi Atomerőműben. Évekig atomenergetikai szakértőként tevékenykedett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD atomenergiával foglalkozó ügynökségénél, majd 2009-től a szaktárca energiagazdálkodási és szabályozási főosztályán dolgozott.