Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napokon belül dönthet a kormány a BKV ügyében

Még pár nap, amíg dönt a kormány a BKV helyzetének megoldására benyújtott javaslatokról - mondta Tarlós István főpolgármester a kedd délelőtti kormányülésről távozóban az MTI-nek.


Dátum: 2012-01-31 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:22.554613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városvezető arról egyelőre nem számolt be, hogy milyen javaslatokat támogatott a kabinet; mint mondta, ezt sajtótájékoztatóján szeretné ismertetni. A Főpolgármesteri Hivatal délután 2 órára hirdette meg a sajtótájékoztatót. A kormány kedden délelőtt egyeztetett a BKV helyzetéről a főpolgármester részvételével.

A főváros az ügyben január elején juttatta el a kormányfőnek és több kormánytagnak a megoldási javaslatait, amelyek között a BKV zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatásának feloldása, úthasználati díj bevezetése, a régiós elvű közösségi közlekedési adó kivetése, a helyi iparűzési adó mértékének emelése, a közösségi közlekedés áfakulcsának 27-ről 5 százalékra történő csökkentése szerepelt.

Kapcsolódó elemek