Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyerünk, de veszítünk is az agrárreformon

Az Európai Unió közös agrárpolitikájának tegnap elfogadott reformja hosszabb távon kedvező a magyar agrárium számára, rövid távon viszont egyes területeken érhetik veszteségek a magyar gazdákat.


Dátum: 2003-06-27 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:18.554535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elégedetten távozott Luxemburgból, az EU agrárreformját elfogadó miniszteri találkozóról Németh Imre magyar mezőgazdasági miniszter: a reform hosszabb távon egybevág a magyar érdekekkel - nyilatkozta -, rövid távon pedig a tagjelöltek biztosítékot kaptak, hogy a csatlakozást követő átmeneti időszak alatt nem éri őket hátrány.

Az úgynevezett modulációval biztosított forrásmegtakarítás - az évi 5000 euró fölötti támogatásban részesülő gazdaságok kevesebbet kapnak -, illetve átcsoportosítás lehetővé teszi, hogy a csatlakozó országok 2007-től több támogatást kapjanak, vagyis a kisebb gazdaságok járnak jól a nagyoktól elvont támogatások felhasználásával. Kedvező az is, hogy nem csökkentik a gabona intervenciós árát (a rozs esetében eltörölték az intervenciót).

A magyar szántóterület minősége lehetővé teszi a minőségi kenyérgabona, takarmánygabona és kukorica előállítását, a továbbra is fennálló intervenciós lehetőség stabilizálja az ebből élő gazdák helyzetét. Gondot okozhat viszont, hogy 2004-től 2007-ig 25 százalékkal csökken a vaj intervenciós ára; mivel a magyar tejár az uniós szinten van, az árcsökkenés valószínűsíthető, és korántsem biztos, hogy a magyar gazdák is részesülhetnek a mostani EU-országokban tevékenykedő gazdákat megillető árkompenzációból.

Németh szerint a piacszabályozási döntések előnyösek, legalábbis, ha az ország megfelelően hasznosítja a vidékfejlesztésből jutó pénzeket a minőség és a hatékonyság javítására. Az EU szeptemberre ígéri a választ a technikai jellegű kérdésekre, például arra, hogy az egyszerűsített, területalapú támogatási rendszer választása esetén is növelhető-e az EU-támogatás a hazai költségvetésből. Koppenhágában ugyanis a tagjelöltek kiharcolták, hogy az EU termékalapú közvetlen jövedelemtámogatása kiegészíthető legyen a nemzeti költségvetésből.

Forrás: Napi Online, mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek