Győrben adták át az ország első turisztikai látogatóközpontját
Győrben adták át Magyarország első turisztikai látogatóközpontját; a szolgáltatás a város és a kistérség idegenforgalmának továbbfejlesztését egyaránt szolgálja.
Dátum: 2012-01-31 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:23.290956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A város az elmúlt években sokat tett azért, hogy megmutathassa magát és környékét a bel- és a külföldi látogatóknak is; "az eredmények azt mutatják, jó úton járunk" - mondta a keddi eseményen Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP), aki a győri többcélú kistérségi társulás elnöke is.
Példaként említette, hogy az előzetes adatok szerint a válság ellenére sikerült tavaly növelni a városban töltött vendégéjszakák számát.
Hangsúlyozta: Győrt gazdasági potenciálja, kulturális fejlettsége, számtalan sporteredménye és környezete elsőrendű turisztikai célponttá teszi, akárcsak a térség településeinek értékei.
A 224 millió forintos beruházás egy 422 milliós, 84 százalékban uniós és kormányzati pályázatokból finanszírozott fejlesztés része. A belvárosi sétálóutca közepén, egy sportbolt helyén kialakított látogatóközpont felső szintjén tájékoztatórészleg, alul pedig a helyi különlegességeket felvonultató szuvenírbolt várja a látogatókat.