Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Nem vagyok annyira pesszimista, mint tegnap

Tarlós István szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet is konstruktív volt azon a nap folyamán tartott kormányülésen, amelyen a BKV finanszírozása is szóba került. A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy semmilyen körülmények között nem támogatja az útdíj bevezetését, és biztos abban, hogy ezt a miniszterelnök és a kormány sem teszi.


Dátum: 2012-01-31 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:26.217322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA főpolgármester beszámolója szerint ismertette a kormánnyal a BKV múltját, jelenét és a jövő perspektíváit. Kifejtette, hogy a múlt egyik nagy problémája a működés finanszírozása, amely húsz éve nincs megoldva, a másik az adósságállomány kezelése és rendezése. Mint mondta, 2002-ben konszolidálták ugyan a BKV-t, de mára 74 milliárdos adósság keletkezett, és csak 2012-ben 54 milliárd forint hitelt kell visszafizetni. A harmadik probléma a járműállomány "extrém" elhasználódása.

\xa0\xa0\xa0

Tarlós elmondta, mi kell a BKV életben tartásához', 'Ezért a főváros azt kéri a kormánytól, hogy hozzanak döntést a 32 milliárdos, zárolt normatív támogatás feloldásáról, a Budapest által felajánlott 20 milliárd forint mellé a normatív támogatáson túl további 20 milliárd forintos támogatásról, valamint a 12 pontból álló hosszú távú koncepcióból 2-3 javaslat támogatásáról, amelyek 2013-tól lépnének életbe. Ezek elegendőek lennének a BKV életben tartásához.\t\t\t\n']

Tarlós István tájékoztatása szerint az adósságrendezésben is segítséget kért; mint mondta, ha állami garanciával kaphat a főváros hitelt, és a BKV fenntartásának ez a feltétele, akkor a város "ezt elfogadja". Kérte továbbá a járműtenderek támogatását, illetve a dugódíj (amely hangsúlyozottan nem azonos az útdíjjal) bevezetési feltételeinek támogatását.

2011-ben 13 milliárddal csökkentették a BKV adósságállományát

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem akarja "prejudikálni" Orbán Viktor és a kormány döntését a javaslatokkal kapcsolatban, abban viszont bizonyos, hogy a találkozó után a helyzet a mainál csak jobb lehet, rosszabb nem.

['\n\t\t\n\t\tA főpolgármester elmondta, a kormány kíváncsi volt arra, hogy mit tett Budapest az elmúlt egy évben. Tudatta a kabinettel - tette hozzá -, hogy egy 2010-ben készült koncepció alapján 26 indítványt tettek, létrehozták a Budapesti Közlekedési Központot, megváltozott a BKV szerződéskötési gyakorlata, megszűntek a "durva" végkielégítések, 2011-ben 13 milliárddal csökkentették a BKV adósságállományát, megoldották az Alstom-ügyet és 2011-ben a BKV hosszú idő óta nem vett fel működési hitelt.

\xa0\xa0\xa0

Tarlós István semmiképpen nem támogatja az útdíj bevezetését', 'Jelezte: rövidtávú rendezési kényszert kell megoldani, amely az adósságkezelésből, és az április végén lejáró közszolgáltatási szerződés meghosszabbításából, annak feltételeinek biztosításából áll. Ezen kívül szükség van hosszú távra szóló működési koncepcióra is - mondta, hozzátéve, léteznek bizonytalanságok, ezek közül a főpolgármester kiemelte az útdíjat. Mint mondta, ezt semmilyen körülmények között nem tudja támogatni.\t\t\t\n']

Kapcsolódó elemek