"A kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát"
A jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat - áll a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Professzorok Batthyány Körének közös állásfoglalásában.
Dátum: 2012-02-01 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:34.488405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, a világ sajtójában megjelenő, magyarországi "demokráciadeficitről" szóló "rágalmakat" egyre nagyobb megütközéssel olvassák, ezért szükségesnek tartják, hogy ők is megszólaljanak. Az állásfoglalást a Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége, valamint a Professzorok Batthyány Köre szignálta.
"Szükséges, hogy mi, a magyar társadalom jelentős többségéhez tartozó értelmiségiek kinyilvánítsuk azok megnyugtatására, akik a nyugati demokráciákban Magyarország jövőjéért aggódnak, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat" - olvasható a közleményben. A kormányt kétharmados parlamenti többséghez juttató szavazók nevében úgy fogalmaznak: ők különösen nagy felelősséget éreznek azért, hogy Magyarország ne szakadjon le Európa és az atlanti világ nemzeteinek demokratikus közösségéről.
"A vártnál nehezebb külső körülmények és néhány botlása ellenére a jelenlegi kormány továbbra is élvezi e többség bizalmát" - szögezik le. A magyar embereknek azt kell tapasztalniuk, hogy a legalapvetőbb demokratikus jogtól akarják őket megfosztani: attól, hogy maguk ítélhessenek kormányuk teljesítményéről, eredményességéről a szavazóurnáknál - hangsúlyozzák az állásfoglalásban.