Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányszóvivő elnézést kér a bírói egyesülettől

Giró-Szász András kormányszóvivő elnézést kér az érintettektől, mert állításával ellentétben a bírákra vonatkozó nyugdíjazási szabályok megváltoztatása nem a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) kezdeményezésére került az alaptörvénybe.


Dátum: 2012-02-01 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:36.463749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivői iroda szerdán közleménybe ezt annak kapcsán közölte, hogy az egyesület visszautasította és nyilatkozata visszavonására kérte Giró-Szász Andrást, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorban kedden este azt állította, hogy a szervezet kezdeményezte a bírói nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó rendelkezések meghozatalát.

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a műsorban a kormányszóvivő által megemlített, és a Magyar Bírói Egyesület közleményében kifogásolt kérdés - a bírákra vonatkozó nyugdíjazási szabályok megváltoztatása - nem a Magyar Bírói Egyesület kezdeményezésére került a normaszövegbe. "A történtekért a kormányszóvivő minden érintettől elnézést kér" - olvasható.

A közleményben utalnak arra, hogy az igazságügyi rendszer átalakításakor a kormány széles körű egyeztetéseket folytatott, bevonva a közös gondolkodásba több szakmai szereplőt, így a Magyar Bírói Egyesületet is. Hozzátették: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az egyesület közötti folyamatos szakmai konzultációk eredményeként stratégiai megállapodás született, amelynek következtében a törvényekbe a Magyar Bírói Egyesület több javaslatát is beépítették.

A szervezet maga is úgy nyilatkozott, hogy ugyan a törvényhozó nem minden tekintetben vette át az egyesület javaslatait, az elfogadott igazságszolgáltatási törvények a jogállamiság kritériumainak megfelelnek - fogalmaznak a közleményben.

Kapcsolódó elemek